Az Oktatási Bizottság döntésének megfelelően április 24-én, csütörtökön a páros oktatási hét szerint kerülnek az órák megtartásra.
A döntést az indokolja, hogy a 10. héten április 17. és a 12. héten május 1. csütörtöki napokon, páros oktatási hétre vonatkozó órák maradnak el.
Az alábbi neptun kódú hallgatók teljesítettek SIKERES szaknyelvi előkészítő szintfelmérő vizsgát vagy belső nyelvvizsgát a 2014. márciusi vizsgákon!
Azon hallgatók, akik nem szerepelnek itt azoknak vagy nem sikerült a vizsgája, vagy nem jelentek meg!
A 2013. évi adóbevallás során mindenki dönthet arról, hogy befizetendő adója 1-1 %-át nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, a NAV-hoz fizeti be, hanem valamely egyház, illetve társadalmi (civil) szervezet részére juttatja el. Az Adózás Rendjére vonatkozó törvény alapján adója 1%-át bárki felajánlhatta az Óbudai Egyetem javára.
A 2012. évi személyi jövedelemadó 1 %-ból 2013–ban 1.750.909,- forint került az egyetem számlájára, melyet Józsefvárosban, a Tavaszmező utcai hallgatói zsibongó bérleti díjának finanszírozására fordított intézményünk.
Az idén április 14-16. között megrendezésre kerülő OE Napok keretén belül több versenyen indulhattok és egy fotópályázaton is részt vehettek. A részleteket a következőkben olvashatjátok. Érdemes figyelmesen végig futni a sorokat!
Legyél Te az Egyetem Szépe - Miss OnE Szépségverseny - április 15. kedd 17 óra
Az Óbudai Egyetem Sporttámogatásokat Elbíráló Bizottsága pályázatot hirdet, hogy az egyetem segítséget nyújtson a hallgatói sporttevékenységekhez, valamint támogassa a sportrendezvények, versenyek rendezését, különös tekintettel az Óbudai Egyetem hallgatói csoportok, közösségek szervezett testnevelési oktatáson kívüli sportfoglalkozásaira.
Pályázat beadás határideje: 2014. március 25. (kedd) 12 óra.
Beadás helye: Óbudai Egyetem, Kandó Kar, HTI, 1084 Budapest, Tavaszmező utca 17, C épület 508.
Határidő után érkező pályázatot nem fogadunk el!
Az Óbudai Egyetem Kulturális Támogatásokat Elbíráló Bizottsága pályázatot hirdet kulturális tevékenységek szervezésére, különös tekintettel az egyetem keretei között a hallgatók részére szervezett illetve nyújtott: kulturális tevékenységre, rendezvényszervezésre, karrier,- életviteli-és tanulmányi tanácsadásra.
A pályázat célja, hogy segítséget nyújtson művészeti, kulturális célú öntevékeny csoportok számára programjaik megvalósításához, valamint lehetőséget kívánunk teremteni egyéni hallgatók művészeti tevékenységéhez, bemutatkozásához. Továbbá cél a kulturális események: koncertek, múzeumok, színházi programok megtekintésével a művészeti ágak megismerésének támogatása.
Tisztelt Hallgató Kollégák!
Az utóbbi időben sajnálatos módon ismét elszaporodtak telephelyeinken a lopások, a személyi és közösségi tulajdon elleni bűncselekmények, ezért kérem Önöket, hogy fokozottan ügyeljenek személyes tulajdonaikra, ne hagyják őrizetlenül azokat.
Kérem megértésüket, mert a bűncselekmények megelőzése érdekében az egyetem biztonsági, illetve porta szolgálata fokozott figyelmet fordít az ellenőrzésre.
Kérem, hogy a tantermekben, közösségi tereken, öltözőkben fordítsanak figyelmet egymás értékeinek megóvására. Bárminemű lopást azonnal jelentsenek a portaszolgálatnak.
Üdvözlettel:
Dr. Gáti József
kancellár
Akkor ott a helyed a március 10-i tájékoztatón!
Kizárólag KGK hallgatóknak!
A Saxion University Erasmus koordinátora, és egyik tanára tartanak tájékoztatót a kinti tanulási lehetőségekről.
Az előadás nyelve angol, és az utána lévő kérdezz-felelek nyelve is angol.
Időpont: 2014 március 10., hétfő, 18:00
Helyszín: Tavaszmező utca 17, I. emelet, Tanácsterem (a főlépcsővel pont szemben)
Dr. Robert Hönl professzor, a HS Furtwangen Computer & Electrical Engineering karának dékánja tart előadást a BGK, KVK és NIK hallgatók számára arról, hogy milyen tanulási és szakmai gyakorlatos lehetőségeket biztosít a német partner intézmény az Óbudai Egyetem Erasmus ösztöndíjjal Németországban tanulni és/vagy szakmai gyakorlatot végezni kívánó hallgatói számára. Ez lesz az az előadás, amire korábban, a tájékoztatón is hivatkoztunk - villamosmérnökök, mérnök infomatikusok, biztonságtechnika és gépész hallgatók az alapvető célközönség.
Az előadás időpontja: 2014 március 4., kedd 19:30
Helyszín: Tavaszmező utca 14 (Új épület), alagsori zsibongó