2016. június

Testnevelés tárgyak teljesítése 2016/17/1 félévtől

Csak budapesti képzések esetében! AMK hallgatóira nem vonatkozik!

Minden alapképzésen, nappali tagozaton tanulmányokat folytató hallgatónak tanulmányai során két félév Testnevelés tárgyat kell teljesítenie kritériumfeltételként az abszolutórium (végbizonyítvány) megszerzéséhez, illetve a záróvizsgára bocsátáshoz.

A korábbi években a GTSTESTNEV Testnevelés tárgy került meghirdetésre, melyet két félévben kellett felvenni és teljesíteni a tanulmányok során.

A 2016/17/1 félévtől a GTSTESTNEV kód kivezetésre kerül a rendszerből, és a Testnevelés tárgy két kódon (GTSTESTNEV1 és GTSTESTNEV2) lesz felvehető és teljesíthető, az alábbiak szerint:

  1. Az a hallgató, aki GTSTESTNEV kódon már teljesítette az előírt KÉT félévet, annak a továbbiakban már nem kell újabb Testnevelés tárgyat felvennie. A Tanulmányi Osztályok a kivezetésre kerülő kódon történt teljesítés(eke)t továbbra is elfogadják az abszolutórium kiállításához.
  2. Az a hallgató, aki GTSTESTNEV kódon már teljesített EGY félévet, a második Testnevelés tárgyat a GTSTESTNEV2 kódon veheti fel és teljesítheti a 2016/17/1 félévtől.
  3. Az a hallgató, aki GTSTESTNEV kódon még NEM teljesített tárgyat, a Testnevelés tárgyat a GTSTESTNEV1 kódon veheti fel a 2016/17/1 félévtől. Ennek teljesítését követően a GTSTESTNEV2 tárgyra jelentkezve teljesítheti a két előírt félévet.

Akkor tekinthető teljesítettnek a Testnevelés mint kritériumfeltétel, amennyiben a hallgató tanulmányai során:

  • két darab GTSTESTNEV Testnevelés tárgyat teljesített, vagy
  • teljesítette a GTSTESTNEV Testnevelés tárgyat valamelyik félévben, és a GTSTESTNEV2 Testnevelés II. tárgyat ezt követő valamelyik későbbi félévben, vagy
  • teljesítette a GTSTESTNEV1 Testnevelés I. tárgyat valamelyik félévben, és a GTSTESTNEV2 Testnevelés II. tárgyat ezt követő valamelyik későbbi félévben.
2016/17/1 félév Testnevelés tárgy kurzusainak felvétele egységesen minden hallgató részére
2016. június 13-án 13:00-kor indul.
 

Budapest, 2016. június 10.

Oktatási Főigazgatóság
Neptun csoport